Digidolgok

Két éve volt a nyomtatás végének kezdete. Mostanra a nyomatógyártók egyik kétségből a másikba estek (például a Lexmark eladta a tintasugaras üzletágat az első jöttmentnek (na jó, a Funai végül is egy ismert, japán tömegtermék-gyártó…)), a Xerox elismerte egy sajtóeseményen, hogy Magyarországon 2012-ben minden négy eladott (nagy, multifunkciós) lézernyomtatóból három használt volt – folytassam?
A nyomtatás nem trendi mainapság.

Nem csodálom. Kinyomtatni valamit a számítógép-kezelés legnehezebb feladata. Tízből nyolcszor nem is sikerül elsőre. Legalább hat alapvető tényezőnek kell kedvezően együttállni a sikerhez…

A számítógéphez legkevésbé értők is úgy gondolják, hogy a nyomtatógyártók lehúzzák a vásárlóikat: a festékek aránytalanul sokba kerülnek, és pimaszul gyorsan fogynak. Ezek egyrészt igazak, másrészt a szakmédia nem keveset tett rá a létező negatív imázsra.

Ezt hatékonyan erősítette a tintasugaras nyomtatók elviselhetetlenül idegesítő viselkedése:
– a többszínű (drága!) patront egyetlen szín kifogyása miatt cserélni kell;
– ha négy (hat, hét) színenként lehet cserélni, akkor is minden színből kell (drága!) tartalékot venni, mert nem tudni, mikor melyik fogy ki. (Ezt a körülményt a színes lézernyomtatók kifogástalanul és teljes mértékben megörökölték úgy, hogy egy színes toner legalább négyszer annyiba kerül, mint egy tintapatron – de legalább egyelőre még csak négy színűek… );
– ha két (három, … tíz stb.) hétig nem nyomtatok, akkor a nyomtató beszárad, és vagy soha nem működik már rendesen (javítása több kerül, mint egy újat venni) vagy egy fél (drága!) patron elpazarlása árán javul meg. Ami rejtetten tönkreteszi a használtfestékletörlő-szivacsot, emiatt pedig legközelebb már a nyomtató menthetetlenül és javíthatatlanul szárad be.

A tintasugaras nyomtatók a bennük megtestesülő óriási kreativitás és szellemi, technológiai érték ellenére teljesen megérdemelten haltak ki. (Az ilyenre mondják, hogy genetikai zsákutca volt. Viszont jótékonyan mozgásban tartotta a gazdaságot…)

A nyomtatók hanyatlása annak az általános trendnek a része, hogy a mechanikát töményen tartalmazó tárgyak drágák, megbízhatatlanok, nehezek, piszkosak.
Mind a négy jelző illik a nyomtatókra…
Persze, mert a nyomtatás mechanika. Tárgyak mozognak: papír, festékcsöpp vagy -szemcse, fűtőtestek, kallantúk, csellentyűcskék.
A papírnak nyugalmi helyzetben porvédetten kell tárolódnia, ellenkező esetben a gumihengerek megcsúsznak rajtuk – borzalom!

Ez még mind semmi. A kinyomtatott anyag – kimondani is rettenetes – valóságos. Hiába született az elektronok szervezett táncából, oda kell érte menni, összeszedni, kézben (!) elvinni a rendeltetési helyére, ahol a címzettje elolvassa. Undorítóan ódivatú, ahelyett, hogy egy képernyőre meredne.

A mechanika elértéktelenedése sajnos egy mélyen természetellenes trend. A világ (természet) ugyanis meglehetősen mélyen mechanikus és-vagy kémiai jellegű. Erről a kórboncnokok is sokat tudnának mesélni.

Mindezektől függetlenül akár szövegről, akár képekről legyen szó, egyre gyakrabban nem papíron (vagy más fizikai hordozón), hanem képernyőn nézzük, olvassuk. Fejlődnek is a képernyők, nemsokára a szem felbontásánál (éppen csak hogy, de) finomabb megjelenítő lesz az általános. (A fiziológiai határoknál a technológia megáll: nem született hüvelykujj méretű mobiltelefon…)

A papíreredeti használata nem is olyan lassan a luxus felé tolódik: professzionális szolgáltatót kell igénybe venni (akinél a professzionális nyomtatók folyamatosan működhetnek tovább, ami az iparág erősen lecsökkent volumenű és „láthatóságú”, de legalább továbbélését lehetővé teszi). Elég jól látszik az a trend is, hogy a könyv, mint olyan, vagy kihal, jobb (jó) esetben szintén képernyőre költözik.

A művészeti könyvek, albumok eddig is luxustárgyak voltak, előbb-utóbb régiségek és ritkaságok is lesznek.

Requiescat in pace machina scribis mechanica.