Hát, most nem voltam olyan gyors, mint az 5-nél. Lassan egy hete, hogy megjelent, mostanra körülbelül mindent elmondtak róla, amit csak lehetett, és talán az AAPL részvényárfolyam sem megy már sokkal lejjebb.
Pedig megérdemelnék. Most már nem használhatják ki azt a geget, hogy az iPhone 5 öthüvelykes. mert még az 5s is CSAK 4-ES! (A képen a HTC One 5"-es képernyője mellett látható az iPhone 5s)
Eegen. Ujjlenyomat-olvasó a gombban. Ügyes. Lett. Volna. Négy évvel ezelőtt. Vagy legalább tavaly.
És közben kinyomták az iOS 7-et is.
Jellemezze tehát az Apple múltját és jövőjét az alábbi képpár:
Az "Almasirató" cikkben 2013 Lenin születésnapján már elmondtam (ennél szelídebben): Steve Jobs minden zsenialitása ellenére egyszerűen elnézte, elhibázta, nem volt hajlandó észrevenni, hogy NAGYOBB KÉPERNYŐ KELL az okostelefonra. Pedig 2011-ben, amikor az iPhone 5-öt tervezték, volt kinn több, 5"-es készülék, például a Samsung Galaxy Note, amelyet ugyan erősen drágállt mindenki, de a képernyőjét (és a teljesítményét) harsány kórusban méltatták a szakújságírók. (Ugorj aziOS 7 frissítésre!)
Most a prémium szegmensben az iPhone 5-nek a legkisebb a képernyője. 4"-el szerintem nem is prémium az iPhone, csak durván túlárazták…
Merengjünk egy kicsit: milyen lenne az okostelefon-piac, ha az 5"-es, ujjlenyomat-olvasós, iPhone az átdolgozott kezelőfelületű iOS 6-tal 2012-ben kijön?(Minden megvolt hozzá már akkor. Csak a tökösség nem.) Szerintem olyan 20 millióval kevesebb Samsung Galaxy n fogyott volna…
Aminek a hálózati (gyűrűző) hatása messze túlnyúlik a pénzügyi konzekvenciákon. Ugyanis a bankok mára két dolog között választhatnának a mobilfizetésnél: az Apple-féle ujjlenyomatozás és az NFC között. Most ugyanis már 20+ nem is drága készülék kapható NFC-vel. Az iPhone 5S-nek (amelyben – és most ez már nem arrogáns nemtörődömség, hanem csak egyszerű hülyeség – NINCS NFC) csak akkor van esélye ezen a piacon, ha valamelyik nagy bank "ráharap", és megköveteli az ujjlenyomat alapú azonosítást a mobilbankolásnál. Ha nem harap rá, akkor ez is csak egy fölösleges featúra, mint a Siri.
A hangerő-gombokat megint megváltoztatták, nehogy az 5-ös tokja jó legyen az 5s-hez vagy az 5c-hez. Még mindig azt hiszik, hogy ők fújják a passzátszelet, és a tartozékgyártók majd vakon rohannak utánuk. Néhány biztos, de sokan már nem.
Lesznek új csengőhangok. Evoé!! Gyáritól különböző csengőhangot vagy venni kell pénzért az iTuneson (már magyarok is megtehetik), vagy 12 lépéses táncrendet kell eljárni, hogy egy mp3-at beállítsunk. Androidon 3 tappintás.
Az Apple telefonok a mostani piacon olyanok, mint a Blackberry volt mondjuk három évvel ezelőtt. Egy kisebbségi típus. Megbízható, robusztus, sok szolgáltatású, kényelmes használni, szép, és bizonyos presztizst is nyújt a használójának – egy csomó hátrányért cserébe.
Hol is van most a Blackberry? Ja, és a Nokia?
(Nem érdekel a 326 dpi-s retina képernyő. Na jó, az eddiginél még jobb fényképező esetleg egy kicsit igen… A térbeli (parallaxisos, a helyzettől függő formájú ikonok) egy kicsit, de az előzőnél lényegesen kevésbé igen. Az arany szín… arra kifejezetten dühös vagyok. Kínaiaknak? Mint a színek az 5c-n? Tovább rombolják a saját imázsukat.)
Megengedtem a használatomban levő iPhone 4-nek, hogy frissítsen iOS 7-re. Elég nagy meglepetésemre már szeptember 19-én felajánlotta, pedig az Apple épp hogy 18-án adta ki. 45–50 perc alatt lezajlott a dolog, és lett egy új telefonom.
Újabb 45–50 perc alatt kiderült, hogy a legtöbbet emlegetett "parallax" effektus (hogy az ikonok alatt elmozdul a háttérkép, ha billegtetem a telefont) az iPhone 4-en nincsen, mert gyenge a grafikus processzora.
Közben persze egy sor más is kiderült, legfőképpen az, hogy a kezelőfelület kinézete nagyon erősen hasonlít mind az Android 4-re mind a Windows Phone 8-ra, mert ezek egymásra is hasonlítanak. De a jelenség önmagában is mindennél durvábban bizonyítja, hogy az Apple vezérből követővé vált.
Azon most nem fogok rugózni, hogy mennyire olcsó és ronda lett a kezelőfelület, egyrészt, mert ízlések és pofonok, másrészt meg a fél világ ugyanezt mondja (a másik felének tetszik). Azon viszont igen, hogy tökéletesen fölösleges volt leegyszerűsíteni a grafikát, és ezzel beállni a bárki által megrajzolható témákat lehetővé tevő sorba a filléres hardverek közé.
Csak ezért megérdemel még legalább 1 százalék árfolyamesést az Apple, ami valamivel több, mint egy milliárd dollár, szerintem ennek a tizedéért (frászt, századáért) rendesebben meg lehetett volna csináltatni. Nemcsak Jobs tévedett nagyot a képernyő kis méretével, hanem Jony Ive (az Apple vezető formatervezője, még él!) is ezzel az arculattal.
Azon sem rugózom, hogy az ósdi iPhone 4 persze hogy lassabb lett ettől a sokkal erősebb vasakra tervezett iOS-szel.
Azon viszont fogok, hogy ha lehetett lopni az Androidtól, akkor azt miért nem, hogy a virtuális billentyűzeten kisbetűk legyenek, amikor kisbetűkkel ír?!
Jó, persze, vagy egy csomó hasznos újdonság is. De voltaképpen nem érdekel.
Az iPhone nem érdekel, mert – érdektelen. Ez a helyzet most, és nem kellett volna így lennie.
Szóljon hozzá!
Bejelentkezés hozzászóláshoz
Hozzászólás beküldése vendégként