Ma van Valentin-nap, és a szoftver egy hete megjelent – sok-sok éve használom, tehát mondhatok róla akármit. Itt, a felvezetőben nem is fogom szidni… (Ha valaki nem tudná, a LibreOffice az ingyenes, nyílt forrású irodai szoftvercsomag, a legális használatra törekvő használók alapszoftvere.)

Miután leginkább a Write-t használom, túl sok fejlődést nem látok – kétségtelen, hogy Win7 alatt gyorsabban jön be és hív be fájlokat, mint a 3.6.5, persze, ha a Gyorsindító aktív. Megújult ugye a portál arca, és a közlemény szerint a kódot megtisztították, és korszerű infrastruktúrákat vezettek be a fejlesztésben. Régi (legalább 6 éves) információ, hogy a kódnak egészen borzalmas részei is vannak (voltak), még a StarOffice GmbH idejéből, ha ezeket kibogozták, már az is sokat jelenthet. Itt és most annyit, hogy érdemes frissíteni, de annak is van értelme, hogy megvárjuk a 4.0.1.x változatot. (Egyelőre a 4.0.0.3-ról beszélünk.) (Update: márc. 6-án megjelent a 4.0.1.2)

 


Régen mondogatom, hogy egy új szoftververzióban nem az a legérdekesebb, hogy mit tettek bele, hanem hogy mit hagytak ki belőle.
Előbbit általában hangos melldöngetéssel az arcunkba ordítják, utóbbira viszont vérrel, verejtékkel és könnyekkel magunknak kell rájönni.

Még nem jöttem rá nagyon fontos hiányokra, de a sablonkezelést megváltoztatták. Ha valaki pont itt akarja megtudni: elmúlt a "Sablonok" tétel a „Fájl” menüben, és átkerült a „Fájl” -> „Új” lista aljára. Van ugyan a „Fájl” menüben egy "Mentés sablonként..." tétel, amely helyből frusztráló, mert az előzőhöz képest csökött, hibás(nak tűnő) Sablonkezelőt hoz fel, valamely mentési párbeszédablak helyett.

 

 De nem a featúrákról és megoldásokról beszélnék. A LibreOffice-szal tényleg legálisan megoldható az MS Office-szal elvégezhető feladatok 95 százaléka.

 

A Google Apps-szal meg a 85 százaléka. (Nem vagyok hajlandó ezt a dolgot „Drive”-nak nevezni. Ez a név egy hiba. Majd talán kijavítják.) Semmit nem kell letölteni, semmit nem kell telepíteni (na jó, a Chrome böngésző és egy Gmail postafiók azért kell), egy közepesen erős gépen tökéletesen kielégítően futnak az alkalmazások.

Továbbá a dokumentumok bármikor, bárhonnan elérhetők. (VAN Google Docs app Androidra, iPhone-ra…) A Google meglehetősen professzionálisan üzemeltetett szerverparkján tárolódnak. (Igen, amerikai bírói végzésre bele lehet nézni.)  Még továbbá a dokumentumokat egyszerre többen is szerkeszthetik online, miközben mellette csetelnek egymással. Ez egy egészen üdítő és hatékony módja az együttműködésnek.

 

Amióta felhő a levegőben van (se szeri se száma az olcsó poénoknak), a LibreOffice napjai meg vannak számlálva. Nem mellesleg a dobozos Microsoft Office-nak is, de ahelyett már megvan az Office 365.
A felhő modell egyébként nem új, az egész számítógépesdi úgy kezdődött, hogy egy központi gép szolgálja ki a bejelentkező ügyfeleket. A pc-korszak változtatott ezen egy ideig, de a korszak lassan véget ér.
Kristálytisztán látszik, hogy a felhő modell mindenkinek jó, dőlnek a felhőre alapozott ipari és magán jellegű használati lehetőségek és készülékek (lásd tablet-őrület), és nem látszik a hibája, tehát mostantól legalább tíz évre előre biztosan ez lesz.

 

Vagyis nem kell már a „dobozos” szoftver. Az online szolgáltatás kell. Egyáltalán nem mellesleg azért, mert nem lehet illegálisan használni, fizetni kell érte. (A kalóz WoW szerverek nem igazán jöttek be...) Keveset, de idő- vagy használatarányosan. Az iTunes üzleti modell szerint.

 A LibreOffice-nak talán az lesz a szerencséje, hogy a Google Apps már merített belőle (a konkrét információ az, hogy az Apps Súgójának licence az OpenOffice-ra hivatkozik), vagyis előbb-utóbb különösebb presztizsveszteség nélkül, vagy egyenesen büszkén elfogadja a közösség a Google Corp. pénzét, és az online szolgáltatást fogja fejleszteni.

 

Úgyhogy most már mindegy, milyen szép a bejelentkező képernyő, és ez a hülyeség a Firefox Personákkal (Csak a menü- és eszközsáv háttere változik meg, a betűk színe nem, tehát a divatos, sötét Personák olvashatatlanná teszik e kezelőfelületet. Ettől még a megoldás ügyes és szellemes, köszönet érte.)

Bejegyzésem lényege tehát: a LibreOffice 4 egy közbenső, inkább infrastrukturális fejlődést tükröző verzió, abban a kis időben, ami még mint önálló csomagként hátra van neki, a következő változatokban várhatók új, jobb featúrák.

(Update:megjelent a 4.0.1.2 március 6-án.)

És igen, érdemes volt rá várni, másszóval: most tessék frissíteni a 4-es vonulatra.

Kijavítottak egy halom kisebb hibát, meg ismét szereltek valamit a motorházban: a LibreOffice 4.0.1.2 megint egy picit gyorsabb lett, amit egy régi, Pentium M-es laptopon, 2 GB ram-ban is érzékelni lehet. Az RTF-ek behívása nem tart 1 percig, és kevesebbet hibáz közben.

Mondjuk, azt a "kis" hibát, hogy az automatikus javítás szógyűjtögetője rosszul ajánl föl szavakat, ők még nem találták meg, vagy más, fontosabb dolgokkal foglalkoznak.

 

A legfontosabb, közbenső újdonság, hogy szabadon letölthető a "Getting Started with LibreOffice 4" kézi-ebook (PDF-ben és ODT-ben) egy röpke, 632500 karakteres mű, tartalomjegyzékkel és tárgymutatóval, ékes angol nyelven. A terjedelme láttán arra saccolok, hogy a 6.0 tájékán fog megjelenni a magyar változat.

Szóljon hozzá!

Hozzászólás beküldése vendégként

0
szabályok és használati feltételek.
  • Nincsenek hozzászólások